Hol tart a kriptok szabályozása?
A Bloomberg árupiaci stratégája szerint október végéig a SEC el fogja fogadni az első Bitcoin ETF bevezetési kérelmét.
Fontos, hogy a szabályzó ezt a lépést mielőbb megtegye, mert Kanadában már több ETF fut, és egyesült államokbeli pénz áramlik azokba, többek közt a Cathie Wood által vezetett Ark Investé is. A megkérdezett szakértők szerint idén ez adhatná a legnagyobb lökést a Bitcoin árfolyamának, hisz rengeteg pénz áramolna be ez által a kripto piacra.
A hónap elején a Fidelity multinacionális pénzügyi szolgáltatócég lobbizott az SEC-nél egy ETP jóváhagyása érdekében, arra hivatkozva, hogy a Bitcoin-piacok már elérték azt az érettséget, ami ezt lehetővé tenné.
Angliában az FCA vezérigazgatója Nikil Rathi a héten kinyilvánította véleményét a kriptovalutákról: „Amint azt mindannyian tudjátok, többször figyelmeztettünk, hogy a kripto termékekbe befektetőknek készen kell állniuk arra, hogy elveszítsék minden pénzüket”. Öt aggályt sorolt fel e tekintetben: „a fogyasztóvédelem hiánya, az árak ingadozása, a termék összetettsége, a díjak, valamint a megtévesztő marketinganyag volt.
Véleményem: az árak ingadozása a kapitalizáció növekedésével csökkeni fog, a díjak nem magasabbak más tőkepiaci instrumentumok adás-vételeinél, a másik 3 pontot meg pl. az Európai Unió kripto szabályozása (MICA) 2024-re megoldja.
Ha már kiléptek az Unióból, alkossanak saját keretrendszert e téren 🙂
Egyébként azért ilyen pesszimisták a brit szabályzók, mert sok volt az elmúlt években a kripto scam a szigetországban, de a piac fejlődésével ezek is kikopnak majd. A brit szabályzásnak esett áldozatául a Binance is és mivel angol partnerbankon keresztül történt eddig a SEPA beutalás is a tőzsdére, ezért érzik most ennek hiányát sokan a kripto térben.
Bízom benne, hogy a Binance is (mert ők törekedni fognak rá) visszatér, úgy később egy enyhébb kripto szabályzás is Angliába, mert mégis csak a Világ egyik pénzügyi központja ( London) is ott van. Ugyanakkor a keménykedés egy szokásos „játék” része is lehet, hisz a britek is gőzerővel dolgoznak a saját digitális fontjukon, ilyenkor megszokott a decentralizált valuták elleni keménykedés.
Milyen hatása lehet a kriptopiaci szabályozásra a Ripple pere?
Gary Gensler a SEC elnöke most a Uniswap-et (legnagyobb decentralizált váltó) szorongatja, mondván, hogy az nem decentralizált, hanem centralizáltan működik és a Ripple „bajszát” is elkapta. A Ripple per át fog nyúlni a jövő évre és véleményem szerint az itteni ítélet is döntő lehet az USA jövőbeni kripto szabályzásával kapcsolatban. Sikerült meghátrálásra késztetnie a Coinbase-t (USA legnagyobb kripto tőzsdéjét) a Lend programjának elindításban, ahol – akár intézményi befektetők is – 4%-os kamatot érhettek volna el azok, akik USDC stabil coinba fektetnek.
Ez a hozam ugye fokokkal magasabb mondjuk egy amerikai bankbetét, vagy államkötvény hozamánál így nem csoda, hogy az instrumentum csípte a SEC szemét.
Gensler is a fogyasztóvédelmet hiányolja a kriptoknál és kicsit olybá tűnik, mintha azt mondaná a kripto iparnak, hogy ha működni akartok, akkor jelentkezzetek be nálam (a SEC-nél) és árgus szemekkel vizsgálja, hogy melyik token tekinthető értékpapírnak, mert azt azonnal beszippantaná a felügyelete alá 🙂
Powell - Gensler kriptopiaci csörte & egyéb károgások
A héten ugye Jerome Powell is megszólalt kripto ügyben és Ő valuta szerű terméknek nevezte a kriptokat, továbbá nem értékpapírnak, így nem szorulnának a tőzsdefelügyelet „oltalmazó szárnyai” alá.
Coming Soon Gensler- Powell kripto csörte!
Gensler egyébként, akit idén áprilisban nevezetek ki a tőzsdefelügyelet élére korábban egyetemeken oktatott blokklánc technológiát és mindenki arra számított, hogy kinevezésével olyan magasságokra emeli az iparágat….
Lehet, hogy magánemberként másképp nyilvánulna meg, csak a posztja másképp kívánja.?
Az USA-ban Saule Omarova lett a Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal vezetője, aki szerint a Bitcoin „homályos techno-utópikus kísérletből” az intézményi befektetői portfóliókban szereplő eszközzé emelkedett, élénk példája annak, hogy a fintech technológia milyen lehet, és arra szolgál, hogy hatékonyan szintetizálják a forgalomképes pénzügyi eszközöket a semmiből.”
Az amerikai károgó szenátorok táborát erősíti Elizabeth Warren is, aki mindig a kripto szabályozás mellett bábáskodik.
Kriptokész államok az USA-ban?!
Ugyanakkor készült egy tanulmány Amerikában az államok szintjén, hogy melyik a leginkább kriptokész állam.
A kriptokészségi-index összeállításához olyan mérőszámokat kerestek, mint a Google-keresések, a Bitcoin-automaták telepítése és a kriptofókuszú törvények száma.
A sorrend Kalifornia, New Jersey, Texas, Florida és New York lett.
Wyoming államban már 24 db titkosítással kapcsolatos törvényt fogadtak el. Ezentúl lemondtak állami szinten a kriptopénzekkel kapcsolatos adókról, a kriptokat tulajdonként ismeri el. Ez azt jelenti, hogy a wyomingi székhelyű cégek és magánszemélyek által végrehajtott kriptó tranzakciók nem adóznak állami szinten.
Közben a bankokat, a vagyonkezelőket és a blokklánc -ágazatot képviselő kereskedelmi csoportok együttesen sürgették a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottságot, hogy kerülje el a túl nehézkes szabályozást, amely veszélyeztetheti a kripto ipar innovációit számukra.
Az erős szabályzással valójában kizárják a bankok részvételét a kripto eszközök piacáról.
A nehézséget az okozza, hogy a bankoknak saját tőkével kell fedezniük Bitcoin-állományukat, más szóval annyi tőkét kell félretenniük esetleges veszteségük fedezésére, mint amekkora összeget befektettek. A lobbi amellett érvel, hogy a tőketartalék összegét az egyes kriptovaluták kockázatához kössék.
Vélemény: az elmúlt 5 hétben folyamatosan növekszik az intézményi befektetők invesztíciója, és több tanulmány is kimutatta, hogy jönnének újabbak is a piacra, de a piac szabályzásra várnak. Viszont aki megvetette a lábát e szektorban, az nagy valószínűséggel továbbra is befektet. Itt jegyezném meg, hogy a svájci Sygnum Bank júniusban (a Gensler által „ekézett” ) Defi kereskedési és letétkezelési szolgáltatást indított, melyhez hozamtermelő (yield farming) termékeket is adott.
Ezt egy mérföldkőnek is nevezhetjük, amikor a hagyományos pénzügyi rendszer ötvöződik a Defi-vel (decentralizált pénzügyek), várhatóan a jövő pénzügyi megoldásával!
Ugorjunk egyet az Ázsiai piacra - Mi történik Szingapúrban?
Szingapúrban augusztusban az ország pénzügyi hatósága kiadta az első engedélyt egy szabályozott kriptotőzsde működéséhez! A szerencsés nyertes az ausztrál hátterű Independent Reserve volt. További engedélyek is jöhetnek, ahogy a városállam fokozza erőfeszítéseit, hogy kripto központtá váljon.
Véleményem szerint Szingapúr, akit „Ázsia Svájcának” is neveznek lesz a legnagyobb nyertese a Kínai kormány kripto tiltásának és az ázsiai régió kripto központjává válhat.
Szó van arról is, hogy a Binance is itt fordul engedélyezett működés lehetőségéért!
Szingapúr malmára hajtja a vizet, hogy Dél-Koreába, akit kripto-nagyhatalomként tartanak nyilván, a pénzügyi szabályzók megnehezítették egy kicsit a kripto tőzsdék működését.
Még áprilisban hoztak egy szabályt, miszerint minden, az országban működő tőzsdének engedélyt kell szereznie a pénzügyi és internetes szabályozóktól. A platformoknak meg kell felelniük a pénzmosás elleni normáknak és informatikai biztonsági rendszereiket a kormány internetes felügyeletének tanúsítványával kell ellátni.
A szabályok arra kényszerítik a tőzsdéket, hogy partnerségben álljanak a hagyományos bankokkal, amelyeknek a végső szavuk van a partnerség megerősítésében. A bankok viselik a kockázatot, ha a pénzeszközöket pénzügyi bűncselekményekre használják fel, ezért nem voltak hajlandóak olyan kisebb tőzsdékkel együttműködni, amelyeknek nincsenek forrásaik a szigorú pénzmosás elleni rendszerek bevezetésére. Pénteken a hatodik legnagyobb tőzsde, a Huobi Korea bejelentette, hogy felfüggesztette a koreai won kereskedést, mivel képtelen volt banki partnerséget kialakítani.
Az engedélyeket a 24 tőzsdéből eddig 4 tette meg (Upbit, a Bithumb, a Coinone és a Korbit ), így a többi működése bizonytalan ideig leáll. Ez megközelítőleg 2,2 millió befektetőt és kb. 2,5 milliárd dollárnyi vagyont érint!
Az országban 2022 -ben a kormány bevezeti a kripto tőkenyereség -adót is! Azok a befektetők, akik 2135 dollár feletti kereskedelmi nyereséget termelnek, 20% -os adóval szembesülnek.
Hol tart a szabályozás Kínában? Tilt vagy engedi a Kriptókat
…és a végére maradt Kína! A mai piaci esés egyik okát Dél-Koreában találhattuk meg, a másik pedig a régről újra elővett kínai kripto reguláció volt. Újra előkerült, hogy a PBOC (Kínai Nemzeti Bank) minden erejével fellép a kriptok ellen, bevonva szoftver cégek, távközlési vállalatok, kiberbiztonsági cégek segítségét! Többek véleménye (az enyém is), hogy ez egy újabb FUD volt csak.
Ezek voltak mostanság a legfőbb szabályzással kapcsolatos hírek, amik aztán majd meghatározzák a piac növekedésének gyorsaságát! Mert a piac él, növekszik, növekedni fog és nagyon nagy lesz!!!
Szerző: Biti-BlockMoney

Fedezd fel a jövőt – Új dimenziók a pénzügyi világban a BDC dokumentumfilmjében
Fedezd fel a jövőt – Új dimenziók a pénzügyi világban a BDC dokumentumfilmjében Az új dimenziók a pénzügyi világban egyre inkább az innovatív technológiák felé

Az MLM életútja: a sírás és nevetés közötti hullámvasút
Az MLM élet útja: a sírás és nevetés közötti hullámvasút Eszközöket istenítünk, magunk fejlesztése helyett!